"KultpArt - a modern hagyomány" - Dr. Gergely István

Hegykőn, a Kossuth utca 56. sz. alatti saját tulajdonú ingatlant alakítjuk át egy multifunkcionális kiállító/rendezvénytérré (galéria) három építési ütemben.

KultpArt Büfé megvalósítása: 
Az épületkomplexum középső nyaktagja került kialakításra, amely kiszolgáló, büfé funkciót kapott. Az épületkomplexum ezen egységének célja a kulturális központ programjai vendéglátóipari hátterének biztosítása, valamint a rendezvények közötti időszakban kávézó működtetése.

Az I. ütem során átalakítással és hozzáépítéssel kialakítottuk az épület középső részében azt a vendéglátó egységet, amely a rendezvények idején a közönséget kiszolgálja. Rendezvények közötti időben az egység mint kávéház funkcionál. Az átalakítással érintett épületrész a korábbi családi ház gazdasági melléképülete, egy kb. 110 éves épület, amelyet tekintettel építési értékeire (poroszsüveges boltozat) úgy alakítottunk át, hogy azok bemutatásra kerülhessenek. Itt kap helyet a hidegkonyha, a söntés, valamint a személyzeti öltöző és mosdó. A hozzáépített részben kerültek kialakításra a téli zárt vendégtér, a vendégmosdók, ideértve a mozgáskorlátozott WC-t, valamint egy pelenkázó. A beruházás során gondot fordítottunk a kötelező nyilvánosság teljesítésére a projekttábla utcafronti elhelyezésével.

A https://www.gergelyistvanversei.hu/ honlap üzemel, melyen a KULTPART is megtalálható.

A pályázat VP6-19.2.1.-5-3-17 - Gazdaságfejlesztés a Vidék Minősége jegyében című felhívás keretein belül valósult meg.

A támogatás összege 3 999 999 Ft.

2022. november
HKSzCsPSzoV
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24