Jövőkép Műhelyt tartottunk térségünk településvezetőivel Visegrádon, január 13-14. napokon...

5. alkalommal, rendhagyó módon tartotta meg egyesületünk kétnapos településfejlesztési műhelyét. Első alkalommal üdvözölhettük körünkben Sopron Megyei Jogú Város polgármesterét és térségünk országgyűlési képviselőjét, melyet Horváth Tibor elnök úr köszöntőjében történelmi pillanatnak nevezett...

Térségünk települései 2007 óta szoros együttműködésüknek köszönhetően sikeresen fejlődtek az elmúlt években, immáron 5. alkalommal szervezünk a települések vezetői számára kétnapos műhelymunkát. Legutóbb 2015-ben Zircen nyílt alkalom a közös gondolkodásra. Az önkormányzati választások és a 2014-20-as programozási időszak vége adta meg az alapját egy hasonló találkozásnak. A települések közül 30 település polgármestere volt jelen, a jelenlévők száma 34 fő volt. Különlegessége volt a programunknak, hogy a Sopron-Fertőd Többcélú Társulással együttműködésben valósítottuk meg. A tréninge részt vett Barcza Attila országgyűlési képviselő és Sopron Megyei Jogú Város Polgármestere, Sopron és Térsége Önkormányzati Társulásának Elnöke, Dr. Farkas Ciprián.

A program az alábbi tematikára épült fel:

- Új polgármesterek bemutatkozása
- Közös rátekintés a 2014-20-as időszak eredményeire, polgármesterek előadásai által

- Barcza Attila Országgyűlési Képviselő előadása a Magyar Falu Programról

- Műhelymunka (helyzetfeltárás, SWOT analízis), A műhelymunkák eredményeinek közös áttekintése

- Meglepetés csapatmunka, csapatépítő esti lovagi torna, ahol a lovagokat a polgármesterek adták. A "zöldek" csapata szerezte az első helyet.
- A második napon rövid előadás majd műhelymunkák következtek a települések együttműködési lehetőségeiről mikrotérségi szinten, egyéni célok meghatározása mellett.

A két nap programblokkjai közé játékos, kommunikációs és csapatépítő, együttműködést erősítő  gyakorlatokat, feladatokat iktattunk be, a tréning lebonyolításában Ráczkevi Viktória kollégám segítette munkámat, amelyért nagyon hálás vagyok, hiszen egy nagyon tartalmas, eredményes, jókedvű szakmai és csapatépítő két napot sikerült megszerveznünk!

2020. április
HKSzCsPSzoV
1

Elnökségi és FB ülés

2020. április 2. 14:15

Egyesületi iroda

2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13

Játékos ismerkedés a soproni borvidékkel

2020. április 14. 16:00

Nyárliget, Közösségi Ház

14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29